EnglishAAA

CIB WebWilág Tőkevédett Származtatott Alap

Tartson a világháló sikercégeivel!


  • 100% tőkevédelem a lejáratkor a befektetési jegyek névértékére

  • Részesedés az internetes üzleti világ négy meghatározó vállalatának pozitív részvény teljesítményéből

  • Forintbefektetés, akár a Tartós Befektetési Számla filozófiájához illeszkedő portfólióelem

 

  • Az internet életünk megkerülhetetlen részévé vált és a világgazdaságban betöltött szerepe is napról napra jelentősebb. Az internet nyújtotta új üzleti lehetőségeket rengeteg vállalkozás próbálja kiaknázni.
  • A közismert Amazon.com vagy az eBay még a webvilág hajnalán megvetette itt a lábát, és mára az internetes kereskedelmi és szolgáltatási piac meghatározó szereplőjévé tudott válni. Az információs technológia rohamléptékű fejlődése állandó megújulásra késztette őket, így vezető szerepüket üzleti innovációkkal, valamint felvásárlásokkal mind ez idáig meg tudták őrizni.
  • A mobilnet, az okostelefonok, táblagépek, az online műsorszolgáltatások vagy az e-könyvek megjelenése a felhasználói kör ugrásszerű növekedését is meghozták számukra, így a webes fogyasztás további térnyerésével ezek a cégek könnyen az internet "patinás" vállalataivá válhatnak.
  • A CIB WebWilág Tőkevédett Származtatott Alap az internet üzleti világának négy ilyen meghatározó szereplőjét - Amazon.com, eBay, Priceline.com és a Netflix - gyűjtötte egy kosárba.
  • Az alapba történő befektetéssel a fenti vállalatok együttes növekedéséből részesedhet évente, kedvező, fix hozam formájában, függetlenül a vállalatok részvényárfolyam-emelkedésének mértékétől. Mindemellett a részvénybefektetések tőkekockázatával sem kell számolnia, hiszen az alap befektetéseinek összetétele a futamidő végén a befektetési jegyek névértékére tőkevédelmet biztosít a részvényárfolyamok kedvezőtlen alakulása esetén is.

 



Az alap hozam/kockázat szerinti besorolása

Az Alapot Önnek ajánljuk, ha

  • befektetési döntéseinél a biztonság mellett az elérhető többlethozam lehetősége is motiválja,
  • hisz abban, hogy egy jól irányított, jövőbe mutató vállalkozásba érdemes beszállni,
  • egyetért azzal, hogy a jövőben azok lehetnek sikeres vállalatok, amelyek képesek az internet nyújtotta üzleti lehetőségeket maximálisan kihasználni,
  • foglalkoztatja az időskori öngondoskodás, és saját kezében szeretné tartani az ilyen célú megtakarításait.

Miért érdemes az említett vállalatok részvényeibe fektetni?

  • Saját területükön előkelő pozícióra tettek szert, és további növekedésre képesek.
  • Üzleti modelljük már sikeresnek bizonyult, amit méretük és múltjuk is jól illusztrál.
  • Folyamatos megújulásra képesek, így könnyen alkalmazkodnak a gyorsan változó környezethez.
  • Számos befektetés elemző vételi ajánlásával bírnak.
  • Két évtizedes fennállásuk óta globális ismertségük és vezető szerepük az internetes piacon mára elvitathatatlan.
  • A világ 100 legnagyobb, piaci kapitalizációval rendelkező, nem pénzügyi szektorban tevékenykedő vállalatát magában foglaló NASDAQ-100 index tőzsdei részvényindex elemei.
  • A fejlett országokban tapasztalható, rendkívül alacsony kamatszint és a gazdasági növekedést ösztönző intézkedések kedveznek a részvénybefektetéseknek.


A részvénykosár elemei

 

Amazon.com Inc.

  • A világ egyik legnagyobb, internetes kiskereskedelemmel foglalkozó vállalata. A vállalat 20 éves múlttal rendelkezik. A vállalat által elért sikerekben kulcsszerepet játszik az általa kifejlesztett, többek között a vállalat által kínált hatalmas mennyiségű digitális tartalom megjelenítésére alkalmas Kindle e-könyv-olvasó termékcsalád, amely köré a vállalat komplex üzleti modellt épített, melynek köszönhetően a digitális könyvkiadás,  és -kereskedelem piacán meghatározó szerephez jutott.

eBAY Inc.

  • Az online aukciós kereskedelemben a világ vezető vállalata, virtuális piacterét megközelítőleg 125 millió felhasználó kereskedik több mint 500 milliós darabszámot kitevő, új, illetve használt termékek, árucikkek széles körével. A vállalat története 1995-ig nyúlik vissza. A cég stratégiai jelentőségű leányvállalata a készpénzmentes pénzforgalmi szolgáltatásokat nyújtó PayPal Inc., amely az internetes vásárlások során működik közre.

priceline.com Inc.

  • A vállalat, melyet 1997-ben alapítottak a világ legnagyobb online utazási szolgáltatásokat kínáló vállalata, szállodafoglalási, hajó- és repülőjegy-vásárlási, autóbérlési és az egyéb szabadidős élményutazási ajánlatokat tesz elérhetővé a világ 180 országában, 40 nyelven, többek között a Booking.com, priceline.com, Agoda.com és rentalcars.com oldalakon.

Netflix Inc

  • A világ legjelentősebb interaktív, internet alapú műsorszolgáltató vállalata, a világ több mint 40 országában 40 millió előfizetővel rendelkezik, szerepe a tévénézőkért folytatott versenyben megkérdőjelezhetetlen. A hagyományos tévétársaságokkal szemben a vállalat célja, hogy az általa nyújtott előfizetéses, internetes televíziós szolgáltatásokkal a különböző kalózoldalak legális alternatívájává váljon, amely cél eléréséhez a vállalat számára kritikus jelentőséggel bír a filmek, sorozatok tulajdonosaitól a megfelelő licencjogok megszerzése. Legfontosabb piacai az USA mellett Kanada, az Egyesült Királyság, Írország, Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország és Hollandia. A vállalatot 1997-ben alapították. Az Amerikai Egyesült Államok 500 legnagyobb nyilvános részvénytársaságát tömörítő S&P500 index eleme.

 

Mit kínál az alap?

  • Részesedést a négy megkerülhetetlen internetes kereskedelmi és szolgáltató vállalkozás pozitív részvényteljesítményéből, függetlenül azok tényleges mértékétől.
  • Az elért hozamok évenkénti kifizetését.
  • Optimális esetben akár 3 x 7,00% = 21,00% maximálisan elérhető hozamot 100%-os részesedési ráta mellett. (maximális EHM és éves hozam = 6,55%)
  • A hozamok visszamenőleges kifizetését, amennyiben a hozamfizetés feltétele csak a futamidő második vagy harmadik évében teljesül.
  • A szélsőséges hozamingadozások hatásának csillapítását célzó befektetési stratégiát.
  • Lejáratkor 100% tőkevédelmet a befektetési jegyek névértékére.
  • Belátható időtávú befektetést (futamidő: 3 év).
  • Jegyzést diszkontárfolyamon.


A befektetés lehetséges kockázatai

  • Az alap futamidő alatti árfolyamát a piaci folyamatok kedvező és kedvezőtlen irányba is befolyásolhatják. A futamidő alatti visszaváltás árfolyamveszteséggel is járhat.
  • A futamidő alatt a piaci folyamatok függvényében az árfolyam jelentősen ingadozhat.
  • Az alap származtatott alap, ezért a szokásostól eltérő kockázattal jár.
  • Az alap teljesítményét az alapot alkotó befektetési eszközök futamidő alatti árfolyamnövekménye határozza meg.
  • A befektetési eszközök hozamából való részesedés az alap jegyzési időszakának lezárultát követően megállapításra kerülő részesedési arány szerint történik. A részesedési ráta minimuma: 50%, maximuma 150%.

Kérjük, hogy az alap befektetési politikájáról, valamint a befektetés kockázati tényezőivel kapcsolatos tudnivalókról tájékozódjon az alap Kezelési szabályzatából!

Kamatadómentes befektetés lehetősége

A CIB WebWilág Tőkevédett Származtatott Alap befektetési jegyeit a magánszemély-befektetőknek lehetősége van Tartós Befektetési Számlán elhelyezni. Az így megvásárolt befektetési jegyek hozama után, - amennyiben az szja-törvényben meghatározott egyéb feltételek teljesülnek -, nem kell sem kamatadót, sem EHO-t fizetnie! Az adózási következmények csak a befektető egyedi körülményei alapján ítélhetők meg. Az adójogszabályok a jövőben változhatnak!

A hozamfizetés részletei, feltételei

Az alap a hozamfizetési feltételek teljesülése esetén évente fizet hozamot.

  • Pluszban a részvények!

A hozamfizetés feltétele, hogy mind a négy részvény tőzsdei árfolyama az évenkénti hozamfizetési időszakban meghaladja a kezdőszintet, azaz pluszban legyen. Amennyiben ez a feltétel teljesül, az adott évben az alap kifizeti az előre meghatározott - részesedési rátával korrigált - hozamot (7,00%) a részvények tényleges teljesítményétől függetlenül.

  • Visszamenőleges hozamfizetés

Amennyiben a futamidő első vagy második évében még nem teljesült a kifizetési feltétel, de a későbbi hozamfizetési időpontban teljesül, akkor az adott évi hozamfizetésen felül a futamidő megelőző éveire is jár a hozam - a részvényárfolyamok múltbéli alakulásától függetlenül. Így akár elegendő a 3. év végén teljesülnie a hozamfizetési feltételnek ahhoz, hogy mindhárom évre kifizetésre kerüljön a fix hozam. Amennyiben a futamidő egyik évében sem teljesül a hozamfizetés feltétele, vagyis minden évben van olyan részvény, amelynek záró értéke az induló érték alatt van a hozamfizetés időszakában, akkor az alap a futamidő alatt nem fizet hozamot és tőkevédelemmel jár le.

  • A rövid távú árfolyam-ingadozások hatásának csillapítását célzó befektetési stratégia

A CIB WebWilág Tőkevédett Alap a rövid távú árfolyam ingadozások hozamra gyakorolt hatását a részvények induló és záró értékeinek kiszámításánál alkalmazott átlagolással törekszik csökkenteni az alábbiak szerint:

  • A részvények kezdő értékének a futamidő elején heti gyakorisággal 2014. április 14., 2014. április 21. és 2014. április 28. napokon megfigyelt tőzsdei napvégi záróárak átlagát tekintjük.
  • Az alap futamidő alatt évente elért teljesítményének megállapítása során a részvénykosárban szereplő részvények záró értékének a futamidő egyes éveinek végén heti gyakorisággal, az első évben 2015. március 27., 2015. április 3., 2015. április 10., a második évben 2016. március 28., 2016. április 1. és 2016. április 8., illetve a harmadik évben 2017. március 24., 2017. március 31. és 2017. április 7. napokon megfigyelt tőzsdei napvégi záróárak átlagát tekintjük.

2015.04.28. - CIB WebWilág Tőkevédett Származtatott Alap 1. évi hozamkifizetése

2016.04.15. - CIB WebWilág Tőkevédett Származtatott Alap 2. évi hozamkifizetése


A CIB WebWilág Tőkevédett Származatott Alappal elérhető hozamok

Az ábra a 7 lehetséges kimenetelt mutatja be az elérhető hozamok tekintetében, 100%-os részesedési ráta esetén.

Hozamfizetési feltétel: a futamidő adott évének végén, a 4 részvényárfolyam mindegyikének meg kell haladnia az induló értéket

A nagyobb méretért kattintson ide vagy a képre (a kép új ablakban nyílik meg)!

 


100% tőkevédelem a lejáratkor

Az alap befektetéseinek összetétele biztosítja, hogy a megvásárolt befektetési jegyek névértéke (10 000 forint) a futamidő végén teljes egészében kifizetésre kerüljön. Az alap futamideje alatt (a névértéknél magasabb árfolyamon) megvásárolt befektetési jegyek esetében a lejáratkor érvényesíthető tőkevédelem is (csak) a névértékre vonatkozik!

Ha mégis pénzre van szüksége a futamidő alatt

Az alapba történő befektetés hosszú távú befektetés. Ajánlott befektetési időtáv az alap teljes futamideje (3 év). Szükség esetén az alap befektetési jegyei a folyamatos forgalmazás elindulását követően befektetési jegy-adásvételi megbízással értékesíthetők a CIB Bank Zrt. országos fiókhálózatában. Az adásvételi megbízás során felszámított díjak a CIB Bank Zrt. mindenkor érvényes, befektetési szolgáltatásokra vonatkozó Díjjegyzékében közzétett díjakkal egyeznek meg. A befektetési jegyek visszaváltásának költsége az első forgalmazási napon a befektetési jegyek árfolyamértékére vetítve 4%. A befektetési jegyek forgalmazása árfolyamértéken történik, amelyet a futamidő alatti piaci folyamatok kedvező és kedvezőtlen irányba egyaránt befolyásolhatnak, így a futamidő alatti visszaváltás árfolyamveszteséggel is járhat. Az alapok a befektetési jegyek névértékére tőkevédettséget kizárólag a futamidő végén biztosítanak. Befektetési döntése meghozatala előtt tájékozódjon, mérlegelje tervezett befektetése tárgyát, kockázatát, befektetése tárgyának megszerzéséhez, tartásához, értékesítéséhez kapcsolódó díjakat.


Alapadatok

  • Futamidő: 2014.április 14.* - 2017. április 14.
  • Befektetési jegyek névértéke: 10 000 forint


Segíthetünk? Keressen bennünket! 

(+36 1) 4 242 242
Online ügyfélszolgálatunk >>
Bankfiókjaink >> 

Foglaljon időpontot most!   Időpontfoglalás

 


Jelen tájékoztatás nem teljes körű.

Az alapok tájékoztatóját, kezelési szabályzatát, az alapokra vonatkozó kiemelt befektetői információkat, az alapok portfóliójelentéseit, éves, féléves jelentéseit forgalmazási helyeinken és a www.cib.hu, illetve www.cibalap.hu internetes oldalainkon tesszük elérhetővé. Az alapok tájékoztatója és kezelési szabályzata tartalmazza mindazon információkat, amelyeket a CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. (tev.eng.sz.: PSZÁF III/100.036-4/2002.) a pénzügyi eszközökről, az ügyletről és a díjakról szóló tájékoztatás során köteles megadni. A hozamokra vonatkozó megállapítások a normál piaci viszonyok melletti teljesítményt jelzik, de nem jelentenek garanciát a jövőbeni teljesítményre. Az alapok hozamadatai a kibocsátás devizanemében kerülnek megállapításra, felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy az egyes valuta vagy devizanemek közötti átváltás befolyásolja az alap által elért eredményt. Az alapok egyszeres tőkeáttételt alkalmaznak. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, befektetési vagy adótanácsadásnak, kizárólag a figyelem felkeltése a célja. A befektetési alapokban elhelyezett vagyon kezelését törvényi rendelkezések szabályozzák. (2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról, 2007. évi CXXXVIII. törvény a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól, a 2014. évi XVI. törvény a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról.)

A CIB Bank Zrt. által nyújtott befektetési szolgáltatások feltételei tekintetében a bank mindenkori Befektetési Szolgáltatásokra vonatkozó üzletszabályzata az irányadó, amely megtalálható a www.cib.hu honlapon, illetve bármely bankfiókjában. A befektetési szolgáltatások díjairól a CIB Bank Zrt. Díjjegyzékében talál részletes felvilágosítást. Kérjük, hogy olvassa el a CIB Bank Zrt. által közzétett Általános Tájékoztatót a befektetési lehetőségekről és kockázatokról. Befektetési döntése meghozatala előtt tájékozódjon, mérlegelje tervezett befektetése tárgyát, kockázatát, a befektetési tárgyának megszerzéséhez, tartásához, értékesítéséhez kapcsolódó díjakat.

A befektetési döntést minden esetben a befektető hozza meg. Sem a CIB Bank Zrt.-t, sem a CIB Befektetési Alapkezelő Zrt.-t nem terheli semminemű felelősség a befektető által hozott befektetési döntésekért, azok eredményéért, a befektetések kiválasztásából, illetőleg a piaci fejleményekből esetlegesen bekövetkező károkért. Az alap származtatott alap, ezért a szokásostól eltérő kockázattal jár, ezen kockázatok megfelelő befektetési technikákkal csökkenthetők, azonban teljes mértékben nem zárhatók ki. Az alap befektetési politikája a befektetési jegyek tőkevédett értékének (névérték) lejáratkori visszafizetését biztosítja. A befektetett tőke visszafizetését harmadik személy nem garantálja. A befektetési szolgáltatási termékek adózásával kapcsolatosan leírtak kizárólag tájékoztatási célt szolgálnak, azok nem minősülnek sem adótanácsadásnak, sem a jogszabályok hivatalos értelmezésének. A Bank nem vállal semmilyen felelősséget a jogszabályi rendelkezések eltérő értelmezéséből származó esetleges hátrányos következményekért. Jelen tájékoztató a közzétételének napján hatályos jogszabályi rendelkezéseken alapul, így a vonatkozó jogszabályok esetleges jövőbeni változásából adódó, fentiektől eltérő jogkövetkezményekért a Bank nem vállal felelősséget. Az adózásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések megfelelő értelmezése és alkalmazása minden esetben az ügyfél felelőssége.