EnglishAAA

Ügyfelei és munkatársai figyelmét is felhívja a CIB a klímavédelemre

2012. március 27.

Idén is a hazai pénzintézetek közül elsőként csatlakozott a CIB Csoport a WWF nemzetközi klímavédelmi kezdeményezéséhez, a Föld órájához. A CIB 2012-ben is vállalja, hogy a Föld órája alatt központi épületei külső megvilágítását lekapcsolja, ahol ez technikailag megoldható. A demonstratív akcióval az ügyfelek és a munkatársak figyelmét is szeretnék ráirányítani a klíma- és környezetvédelem fontosságára.

A világ legnagyobb klímavédelmi eseményéhez csatlakozók vállalják, hogy március utolsó szombatján (idén március 31-én) 20.30-tól egy órára lekapcsolják a világítást. Így tesz a CIB Csoport is, amikor központi épületeinek külső megvilágítását (ahol ez technikailag megvalósítható) lekapcsolja erre az időre. Az akcióba a munkatársakat és honlapjukon keresztül az ügyfeleiket is szeretné bevonni.

A Föld órájához csatlakozás azonban csak az egyik - ugyan látványos és demonstratív - eszköze annak a kiterjedt tevékenységnek, amelyet a CIB Csoport a környezet megóvásáért, a környezeti ártalmak csökkentéséért folytat, amelyet az alábbiak is tanúsítanak:

  • 2011-ben harmadával csökkentette az általa előállított hulladék mennyiségét.
  • A CIB Csoport budapesti irodaházainak tetején működő napkollektorokkal 2011-ben 3 átlagos családi ház éves gázfogyasztásával megegyező földgáz mennyiséget lehetett megtakarítani.
  • A pénzintézet elektronikai hulladékait továbbra is a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társadalmi vállalkozásként működtetett elektronikus hulladék feldolgozó telepén dolgozzák fel, amely a környezeti hatóságok engedélyével egy társadalmilag és gazdaságilag is hátrányos helyzetben lévő kisvárosban, Tarnabodon működik. A telep amellett, hogy fontos környezeti célokat valósít meg, munkahelyet is teremt hátrányos helyzetű társadalmi csoportoknak.
  • Több székházában szelektív hulladékgyűjtést vezetett be, és munkatársai segítségével 2011-ben összesen 990 kg PET palackot gyűjtött össze, három és félszer annyit, mint 2010-ben.
  • Munkatársi bevonás részeként, kerékpárkölcsönző program áll a CIB-es kollégák rendelkezésére.

Az energiatudatos működésnek köszönhetően az egy főre eső energiafelhasználás évről évre tovább csökken CIB Csoportnál: a tavalyi évben 25 százalékkal kevesebb energiát használ el a CIB Csoport, mint azt a mérés alapjául szolgáló 2008-as évben tette.


A CIB Csoport fenntarthatósági oldalai