There were just 10 years between Paolo Scheggi’s first solo show, at Florence’s Galleria Vigna Nuova in 1961, and his death from a congenital heart disease, aged 30.

He achieved a great deal of success in his brief career, representing Italy at the 1966 Venice Biennale, for example; featuring in group exhibitions around the world; designing a fashion studio in Milan for leading couturier Germana Marucelli; even founding an arts and culture magazine (Il Malinteso) that counted Jean-Paul Sartre among its contributors.

It’s only in the past few years, however, that Scheggi’s reputation has really taken off. A catalogue raisonné was published in 2015, edited by Luca Massimo Barbero, associate curator of the Peggy Guggenheim Collection in Venice. That same year, a big solo show was dedicated to him at the Robilant + Voena gallery in London.

Scheggi’s prices at auction have shot up, too, the record being that for Intersuperficie Curva Bianca (1969), which fetched €1.62 million (more than triple the €500,000 estimate) at Sotheby’s, also in 2015.

Scheggi’s great gift was to create pieces of nagging beauty from what, essentially, were three blank canvases

One of the reasons cited for this recent popularity is that he’s benefitting from having been a disciple of Lucio Fontana. Known mostly for his monochrome canvases with knife-slashes in them, Fontana is hugely lucrative and fashionable these days. That has doubtless had a positive effect on Scheggi, an artist 40 years his junior, with whom he shared both an artistic outlook and a city, Milan.

By piercing and puncturing his surfaces, Fontana radically revised the concept of the picture plane, adding a new (third) dimension to painting as people knew it.

Following that lead, Scheggi created works – known as Intersuperfici (or, in English, “Intersurfaces”) – consisting of three canvases stacked on top of one another, each with openings cut in slightly different places to create a sense of receding space. In early examples, such openings tended to be elliptical in shape, while later on they were generally circular.

The result was a startling hybrid between painting and sculpture, labelled pitture oggetti (or “picture-objects”) by the contemporary critic Gillo Dorfles in 1966. Above and beyond any label, though, the effect was compelling; the apertures allowed an intricate play of light and shade, eclipse and partial eclipse.

Officially, these works were monochrome, Scheggi always opting for a trio of canvases of the same colour – yet the variety of the shadows belied that description.

One striking example is Per Una Situazione, for which the artist applied red acrylic to three superimposed canvases with cut-out organic shapes. The work forms part of Intesa Sanpaolo’s magnificent collection of modern and contemporary Italian art – and also features in 101/900, a recent publication cataloguing 101 of the bank’s best works from the 20th century.

Lucio Fontana
(Rosario 1899 – Comabbio 1968)
Concetto spaziale: la Luna a Venezia, post 1961
Intesa Sanpaolo Collection
In contrast to the masters of the Italian Renaissance – who’d transformed art by creating an illusionistic sense of depth through figurative painting – Scheggi incorporated real depth into his works. Works that were entirely abstract. In a way, one might see them as a thumbing of the nose to his illustrious forebears.

To most eyes, though, the Intersuperfici were more about the present than the past. Fontana hailed Scheggi as “a man of his time”. The latter’s works in white were sometimes compared to lunar landscapes – the first photos of the far side of the moon, with its mass of craters, being sent back by the space probe Ranger 7 in July 1964.

None of this gets us close to explaining why Scheggi is suddenly so popular now, though – almost 40 years after his death. In part, it can be put down to the fact that Italian post-War art – by Fontana chiefly, but pretty much across the board – has seen a jump in prices. International collectors seem to have realised that this critically important market was commercially untapped.

It’s also worth remembering that for several years – according to the first draft of art history – the Fifties and Sixties were all about what went on in the United States. Then the Abstract Expressionist and Pop artists reigned supreme.

Nowadays, however, understanding of that period is much richer and more global, meaning non-American artists are belatedly finding recognition. In Scheggi’s case, there’s an appreciation that he helped take traditional painting to unprecedented places after the Second World War.

A key factor is that his works look like they could have been made yesterday

He was loosely affiliated, for example, with the Europe-wide Zero movement, a group of avant-garde artists to whom a major 2014 exhibition at the Guggenheim Museum in New York was dedicated.

It helps, too, that because of his premature death, the supply of paintings by Scheggi – around 300 – is relatively small (which duly boosts prices); and that his art is somewhat reminiscent of movements we’re already familiar with, such as Op art. With their neat optical effects, Scheggis might well be seen as – or mistaken for – proto-examples of that genre.

A final key factor is that his works look like they could have been made yesterday. Which is to say their cool, monochromatic restraint complements perfectly the white-walled art galleries and minimalist modern homes of the 21st century. Scheggi’s great gift was to create pieces of nagging beauty from what, essentially, were three blank canvases.

FOTO COVER
Paolo Scheggi
(Firenze 1940 – Roma 1971)
For a Situation, 1962
acrylic on perforated overlapping canvases, 60 x 50 cm
Intesa Sanpaolo Collection

Az egységes platform keretein belül végzett munka jelentősége
Luca Matrone szerint a CIP platform lehetőséget nyújt a bank ilyen irányú tevékenységeinek összevonására, és arra, hogy szervezetten együttműködhessen hasonló célokat kitűző partnerekkel. „Nagyon lényeges, hogy az összes érintett fél közös platformon kapcsolódjon össze, ne elszigetelten dolgozzon. Ráadásul a platform lehetővé teheti a projektek átvilágítását, és a hozzáférés felgyorsításának is fontos eszköze – szükséges ahhoz, hogy a változás valóban végbemenjen”.
 
Matrone szerint mindez különösen fontos az afrikai piacon, amely a valós és a vélt kockázatokra egyaránt fokozott érzékenységgel reagál. Bár számos afrikai ország tett már előrelépéseket a megújuló energiaforrások bővítéséhez szükséges intézkedések terén, még akad bőven teendő.
„A szabályozási keretek még nem érik el a jogszabályok érvényesítéséhez szükséges mértékű autonómiát és függetlenséget, vagy egyes esetekben nem rendelkeznek az új szabályozások kidolgozásához és végrehajtásához szükséges szakértelemmel” fűzi hozzá Matrone, leszögezve: a megfelelő szabályozási keretek hiánya komoly gátja lehet a projektfejlesztésnek.

Matrone szerint más helyi vagy országspecifikus politikai, logisztikai vagy energiaellátási kockázatokat is figyelembe kell venni. Minedezek túl ott van még az átvételi kockázat, azaz annak a veszélye, hogy az állami áramszolgáltató nem képes folyamatosan fizetni a megtermelt villamos energiáért az áramvásárlási szerződés időtartama alatt. A kormányoknak, a nemzetközi szervezeteknek és a magánszektornak együtt kell működnie a felsorolt problémák kezelése és hatékony enyhítése érdekében.  

Az Intesa Sanpaolo 2018 óta a RES4Africa Alapítvány munkájában is részt vesz. Ez egy magánszervezet, amely összekötő hídként szolgál tagjai és a külső partnerek között, hogy a megújuló energiaforrások használatára ösztönözzön az afrikai gazdaságok fejlődése érdekében.

Az afrikai energiahiány megszüntetéséhez arra lesz szükség, hogy a megújuló energiára épülő rendszerek jelentősen nagyobb kapacitást képviseljenek, a magánszektor pedig megfelelő finanszírozáshoz jusson.

2019-ben a RES4Africa elindította a renewAfrica programot, egy olyan együttműködést, amely az európai megújulóenergia-ipar több mint 25 szereplőjét tömöríti – az üzemeltetőktől, gyártóktól, állami és magán pénzügyi intézményektől kezdve az iparági szövetségekig és tanácsadó szervezetekig.

A platform résztvevői arra összpontosítanak, hogy a megújuló energiához történő hozzáférést Afrika-szerte a valódi változás eléréséhez szükséges léptékben növeljék, valamint hogy a helyi jó gyakorlatokra építsenek és "egyablakos" támogatásokat biztosítsanak. Az Intesa Sanpaolo aktív résztvevője ennek a kezdeményezésnek, mivel az Európai Beruházási Bank mellett a program azon munkacsoportjának társvezetője, amely a meglévő pénzügyi eszközökre vonatkozóan dolgoz ki lehetséges fejlesztési irányokat a magántőke fokozott bevonásának elősegítése érdekében. 
 
A CIP-ben és hasonló kezdeményezésekben történő részvétel kapcsolódik az Intesa Sanpaolo azon tervéhez, hogy a világ első „impact bank”-je, azaz környezeti-társadalmi hatású tevékenységet végző bankja legyen – ezen törekvés mögött olyan globális trendek állnak, mint az éghajlatváltozás, a társadalmak elöregedése és a digitalizáció.
„Ez a kezdeményezés valódi lehetőséget teremthet arra, hogy az érintett országokban a fenntartható növekedés érdekében mozgósítsuk a tőkét” – állítja Matrone. „De ami ennél is fontosabb, együtt kell működnünk, hogy elérjük azokat a célokat, amelyek az Afrika különböző részein már most jelentős károkat okozó éghajlatváltozás elhárításához szükségesek.”