Jogi információk
Teljes Hiteldíj Mutató (THM)
A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) meghatározása az aktuális feltételek és a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat.
A kedvezménycsomagokra vonatkozó THM-értékek a feltüntetett kedvezmények (kedvezménnyel csökkentett kamat, illetve induló banki költségek elengedése) futamidő végéig történő figyelembe vételével kerültek meghatározásra.
Szakaszos folyósítás esetén (építési cél) a THM tartalmazza a műszaki szemle díját.
A THM meghatározása során figyelembe nem vett egyéb költségek összege:
- A fedezetként, illetve hitelcélként szolgáló ingatlan tulajdoni lapjának beszerzési költsége, mivel a bank hiteligényléshez kapcsolódóan nem alkalmazza a díjat.
- A kölcsönszerződés közokiratba foglalásának díja: a közjegyzői díjszabásról szóló 22/2018 (VII. 23.) IM rendelet szerinti összeg, mely a közjegyző munkadíja, költségtérítése, illetve a közjegyzői okiratról készült hiteles másolatok száma alapján kerül megállapításra.
- Az önálló zálogjoggal terhelt ingatlanra vonatkozó vagyonbiztosítás költsége az Adósok által választott biztosítónál legalább a kölcsönösszeg, és egy éves járulékaira kötött, teljes körű vagyonbiztosítás alkalmazott díjtétele tekintettel arra, hogy az a Bank számára nem ismert.
- A kölcsönhöz kapcsolódó Bankközi átutalás GIRO-n keresztüli, valamint Bankon belüli átutalás díja (a kölcsönösszeg eladó részére történő átutalásának, hitelkiváltáshoz kapcsolódóan a kiváltott kölcsönt nyújtó bankhoz történő átutalásának díja).
A THM mutató továbbá tartalmazza a kölcsön lejáratakor az önálló zálogjog törléséért fizetendő földhivatali eljárási illeték és a CIB Classic Magánszámla "JZH nullás" havi számlavezetési díjkedvezményes díját.
A kölcsön folyósításának feltétele a fedezetül szolgáló ingatlan(ok)ra vonatkozó vagyonbiztosítási szerződés megkötése, valamint a kölcsönszerződésnek megfelelő tartalmú, közjegyzői okiratba foglalt, egyoldalú kötelezettségvállalásról szóló nyilatkozat.
Részletes THM táblázat a kapcsolódó dokumentumok között található meg.
Induló díj akció
A CIB Bank a 2020. május 1-től befogadott, hiánytalan kölcsönigénylések esetén az alábbi kedvezményeket biztosítja:
• A folyósítási díj mértéke 0 forint.
• Valamennyi, fedezetül felajánlott ingatlan vonatkozásában a fedezetminősítési díj visszatérítésre kerül a folyósítást követő 30 naptári napon belül1.
• A kölcsönszerződés megkötése kapcsán a jelzálog/önálló zálogjog bejegyzéséért fizetendő földhivatali eljárási illetéket a Bank fizeti.
• Amennyiben az ügyfél felhatalmazza a Bankot a kölcsönszerződés megkötése kapcsán a földhivatali ügyintézésre, akkor a Bank díjmentesen átvállalja ennek költségét (Egyéb díj, külön eljárás díja (Földhivatali ügyintézés) 0 Ft).
• A kölcsönigénylés befogadásához és a folyósításhoz szükséges Takarnet lekérdezés díját a Bank fizeti.
1Fedezetminősítési díj visszatérítése
A Bank az akció keretében visszatéríti ügyfelei részére valamennyi, fedezetül felajánlott ingatlan vonatkozásában az ügyfél által a kölcsönkérelem benyújtásával egyidejűleg megfizetett fedezetminősítési díjat, amennyiben a kérelem alapján jóváhagyott kölcsön az ügyfél részére folyósításra kerül. A visszatérítés összege megegyezik az ügyfél által megfizetett díj összegével, amelyet a Bank egy összegben jóváír az ügyfél kölcsön folyósítására szolgáló lakossági forint bankszámláján a folyósítást követő 30 naptári napon belül.
Az akció 2024. december 31-ig érvényes.
Jóváírási akció
A Bank jóváírási akció keretében egyszeri 40.000 forintot ír jóvá az ügyfél bankszámláján, amennyiben:
- 2024. július 1. – 2024. december 31. között a hitelkérelem hiánytalanul befogadásra kerül, illetve,
- a befogadott hitelkérelem alapján legkésőbb 2025. február 28-ig megtörténik a kölcsön folyósítása.
A 40.000 Ft jóváírást a Bank a kedvezménnyel érintett kölcsön folyósítását követő 30 naptári napon belül az ügyfélnek a kölcsön folyósítására szolgáló lakossági forint bankszámláján írja jóvá.
A 40.000 forintos jóváírás hitelügyletenként értendő, illetve, más kedvezményekkel összevonható.
Visszafizetési kötelezettség:
Amennyiben a kölcsön a folyósítás napját vagy szakaszos folyósítás esetén az utolsó részfolyósítás napját követő 3 éven belül kerül teljes előtörlesztésre, akkor a „Jóváírási akció” keretében az Üzletfél részére jóváírt teljes összeg visszafizetendő az előtörlesztéskor.
Lakáscélú hitel kizárólag az alábbi célok esetén igényelhető:
• új és használt lakóház / lakás vásárlása
• lakóház / lakás építése
• lakóház / lakás, korszerűsítése
• lakóház bővítése
• telek vásárlása (lakó ingatlan építési céllal)
• hétvégi ház (üdülő, nyaraló, apartman) építése / vásárlása
• hétvégi ház (üdülő, nyaraló, apartman), korszerűsítése, bővítése
• garázs / gépkocsi tároló (csak a lakóingatlanhoz kapcsolódó) vásárlása / építése
• lakáskölcsön kiváltása
Kamatkedvezmények
Kamatkedvezmény Plusz:
A 2024. június 1-től befogadott CIB Végig FIX Lakáskölcsön 11 – 30 éves futamidővel igényelt hitelkérelmek esetében havi jóváírási kötelezettség teljesítése esetében a Bank 0,90% kamat kedvezményt biztosít az egyedi kölcsönszerződésben meghatározott standard kamatból. Az Üzletfél a havi jóváírási kötelezettséget akkor teljesíti, ha havonta legalább 250.000,-Ft, azaz kettőszázötvenezer forint összeg jóváírásra kerül a kölcsönszerződésben megjelölt bankszámláján. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség több jóváírás útján is teljesíthető. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség nem teljesíthető készpénzes befizetés útján, valamint az Üzletfél saját bankszámlái közötti átvezetés útján.
A jóváírás első ellenőrzésére a folyósítást követő 6. törlesztési esedékesség hónapjának utolsó banki munkanapján kerül sor. A Bank azt vizsgálja, hogy az elvárt jóváírási kötelezettség teljesítése a vizsgált időszakban legalább 4 alkalommal teljesült-e.
A további ellenőrzésekre mindig az előző vizsgálatot követő 6. törlesztési esedékesség hónapjának utolsó banki munkanapján kerül sor. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség teljesítésének elmaradása esetén az Üzletfél a kamat kedvezményre a rendszeres felülvizsgálat időpontját követő első törlesztési esedékességtől kezdve nem jogosult, és a kamat kedvezmény nélkül számított törlesztő részlet megfizetésére köteles. Amennyiben a Bank a rendszeres felülvizsgálat időpontjában azt állapítja meg, hogy az Üzletfél az elvárt jóváírási kötelezettséget újra teljesíti, az Üzletfél a kamatkedvezményre a rendszeres felülvizsgálat időpontját követő első törlesztési esedékességtől kezdve automatikusan, az Üzletfél bármely további nyilatkozata nélkül ismételten jogosulttá válik és a kamatkedvezménnyel számított törlesztőrészlet megfizetésére köteles.
A havi jóváírási kötelezettség teljesítés felülvizsgálatának részletes szabályait az Üzletféllel kötött egyedi kölcsönszerződés tartalmazza.
Kamatkedvezmény Extra:
A 2024. június 1-től befogadott, hiánytalan befogadott CIB Végig FIX Lakáskölcsön 11 – 30 éves futamidővel igényelt hitelkérelmek esetében havi jóváírási kötelezettség teljesítése esetében a Bank 1,0% kamat kedvezményt biztosít az egyedi kölcsönszerződésben meghatározott standard kamatból. Az Üzletfél a havi jóváírási kötelezettséget akkor teljesíti, ha havonta legalább 450.000,-Ft, azaz négyszázötvenezer forint összeg jóváírásra kerül a kölcsönszerződésben megjelölt bankszámláján. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség több jóváírás útján is teljesíthető. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség nem teljesíthető készpénzes befizetés útján, valamint az Üzletfél saját bankszámlái közötti átvezetés útján.
A jóváírási kötelezettség teljesítésének első ellenőrzésére a folyósítást követő 6. törlesztési esedékesség hónapjának utolsó banki munkanapján kerül sor. A Bank azt vizsgálja, hogy az elvárt jóváírási kötelezettség teljesítése a vizsgált időszakban legalább 4 (négy) alkalommal teljesült-e. A további ellenőrzésekre mindig az előző vizsgálatot követő 6. törlesztési esedékesség hónapjának utolsó banki munkanapján kerül sor. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség teljesítésének elmaradása esetén az Üzletfél a kamat kedvezményre a rendszeres felülvizsgálat időpontját követő első törlesztési esedékességtől kezdve nem jogosult, és a kamat kedvezmény nélkül számított törlesztő részlet megfizetésére köteles. Amennyiben a Bank a rendszeres felülvizsgálat időpontjában azt állapítja meg, hogy az Üzletfél az elvárt jóváírási kötelezettséget újra teljesíti, az Üzletfél a kamatkedvezményre a rendszeres felülvizsgálat időpontját követő első törlesztési esedékességtől kezdve automatikusan, az Üzletfél bármely további nyilatkozata nélkül ismételten jogosulttá válik és a kamatkedvezménnyel számított törlesztőrészlet megfizetésére köteles.
A havi jóváírási kötelezettség teljesítés felülvizsgálatának részletes szabályait az Üzletféllel kötött egyedi kölcsönszerződés tartalmazza.
Lakáshitel-kiváltó Kamatkedvezmény:
A 2024. június 1-től befogadott CIB Végig FIX Lakáskölcsön hitelkérelmek esetében a Bank 1,30% kamatkedvezményt biztosít az egyedi kölcsönszerződésben meghatározott standard kamatból az alábbi feltételek együttes teljesítése esetén:
• a kölcsön célja hitelkiváltás,
• a hitelkiváltás vonatkozásában a kiváltandó (egy vagy több) hitel kizárólag lakáscélú ingatlanfedezettel biztosított kölcsön,
• a kiváltandó hitelek közül legalább egy nem a CIB Bank Zrt. által került folyósításra,
• a hitelkiváltásra fordítandó kölcsönrészen felül további szabadfelhasználású kölcsönrész igénylése nem történik, és
• a havi elvárt jóváírási kötelezettség teljesítésre kerül.
Az Üzletfél a havi jóváírási kötelezettséget akkor teljesíti, ha havonta legalább 450.000, -Ft, azaz négyszázötvenezer forint összeg jóváírásra kerül a kölcsönszerződésben megjelölt bankszámláján. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség több jóváírás útján is teljesíthető. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség nem teljesíthető készpénzes befizetés útján, valamint az Üzletfél saját bankszámlái közötti átvezetés útján. A jóváírás első ellenőrzésére a folyósítást követő 6. törlesztési esedékesség hónapjának utolsó banki munkanapján kerül sor. A Bank azt vizsgálja, hogy az elvárt jóváírási kötelezettség teljesítése a vizsgált időszakban legalább 4 alkalommal teljesült-e.
A további ellenőrzésekre mindig az előző vizsgálatot követő 6. törlesztési esedékesség hónapjának utolsó banki munkanapján kerül sor. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség teljesítésének elmaradása esetén az Üzletfél a kamat kedvezményre a rendszeres felülvizsgálat időpontját követő első törlesztési esedékességtől kezdve nem jogosult, és a kamat kedvezmény nélkül számított törlesztő részlet megfizetésére köteles. Amennyiben a Bank a rendszeres felülvizsgálat időpontjában azt állapítja meg, hogy az Üzletfél az elvárt jóváírási kötelezettséget újra teljesíti, az Üzletfél a kamatkedvezményre a rendszeres felülvizsgálat időpontját követő első törlesztési esedékességtől kezdve automatikusan, az Üzletfél bármely további nyilatkozata nélkül ismételten jogosulttá válik és a kamatkedvezménnyel számított törlesztőrészlet megfizetésére köteles.
A havi jóváírási kötelezettség teljesítés felülvizsgálatának részletes szabályait az Üzletféllel kötött egyedi kölcsönszerződés tartalmazza
Kamatkedvezmény Duó
A 2024. november 1-től befogadott, hiánytalan CIB Végig FIX Lakáskölcsön 11 – 30 éves futamidővel igényelt hitelkérelmek esetében a Bank 2,04% kamatkedvezményt biztosít az egyedi kölcsönszerződésben meghatározott standard kamatból, az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén:
• a kölcsön célja lakásvásárlás építés vagy bővítés
• a hitelcél megvalósítása céljából egyidejűleg legalább a gyermekszámtól függően igényelhető legmagasabb összegű* CIB CSOK Plusz Kamattámogatott Hitelre vonatkozó hitelkérelem is benyújtásra és jóváhagyásra kerül
• a kölcsön összege nem haladja meg az egyidejűleg igényelt CIB CSOK Plusz Kamattámogatott Hitel összegét.
• a havi elvárt jóváírási kötelezettség teljesítésre kerül.
Az Üzletfél a havi jóváírási kötelezettséget akkor teljesíti, ha havonta legalább 600.000, -Ft, azaz hatszázezer forint összeg jóváírásra kerül a kölcsönszerződésben megjelölt bankszámláján. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség több jóváírás útján is teljesíthető. Az elvárt havi jóváírási kötelezettség nem teljesíthető készpénzes befizetés útján, valamint az Üzletfél saját bankszámlái közötti átvezetés útján. A jóváírási kötelezettség teljesítésének első ellenőrzésére a folyósítást követő 6. törlesztési esedékesség hónapjának utolsó banki munkanapján kerül sor. A Bank azt vizsgálja, hogy az elvárt jóváírási kötelezettség teljesítése a vizsgált időszakban legalább 4 alkalommal teljesült-e.
A további ellenőrzésekre mindig az előző vizsgálatot követő 6. törlesztési esedékesség hónapjának utolsó banki munkanapján kerül sor.
Az elvárt havi jóváírási kötelezettség teljesítésének elmaradása esetén az Üzletfél a kamat kedvezményre a rendszeres felülvizsgálat időpontját követő első törlesztési esedékességtől kezdve nem jogosult, és a kamat kedvezmény nélkül számított törlesztő részlet megfizetésére köteles. Amennyiben a Bank a rendszeres felülvizsgálat időpontjában azt állapítja meg, hogy az Üzletfél az elvárt jóváírási kötelezettséget újra teljesíti, az Üzletfél a kamatkedvezményre a rendszeres felülvizsgálat időpontját követő első törlesztési esedékességtől kezdve automatikusan, az Üzletfél bármely további nyilatkozata nélkül ismételten jogosulttá válik és a kamatkedvezménnyel számított törlesztőrészlet megfizetésére köteles.
A havi jóváírási kötelezettség teljesítés felülvizsgálatának részletes szabályait az Üzletféllel kötött egyedi kölcsönszerződés tartalmazza.
*A családok otthonteremtését támogató kedvezményes CSOK Plusz hitelprogramról szóló 518/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet alapján a CIB CSOK Plusz Kamattámogatott Hitel igényelhető legmagasabb összege egy gyermeket vállaló gyermektelen igénylők esetén a 15 000 000 forint, két gyermeket vállaló gyermektelen igénylők vagy egy gyermeket vállaló egygyermekes igénylők esetén a 30 000 000 forint, három gyermeket vállaló gyermektelen igénylők, két gyermeket vállaló egygyermekes igénylők, vagy egy gyermeket vállaló többgyermekes igénylők esetén az 50 000 000 forint.
Zöld Kamatkedvezmény:
A 2024. június 1-től befogadott CIB Végig FIX Lakáskölcsön 11 – 30 éves futamidővel igényelt hitelkérelmek esetében a Bank 1,40% kamat kedvezményt biztosít az egyedi kölcsönszerződésben meghatározott standard kamatból, az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén:
- 2023. november 1. előtt kiállított építési engedéllyel rendelkező hitelcél ingatlan vonatkozásában az energetikai besorolás legalább BB besorolású és az ingatlan primer energiaigénye nem haladja meg a 80kWh/év/m2 értéket, vagy
- 2023. november 1-jén vagy azt követően kiállított építési engedéllyel rendelkező hitelcél ingatlan vonatkozásában az energetikai besorolás legalább A besorolású és az ingatlan primer energiaigénye nem haladja meg a 76kWh/év/m2 értéket,
- melyek energetikai tanúsítvánnyal vagy kivitelezési dokumentáció részeként az energetikai tanúsítvány kiállítására jogosult szakember által készített előzetes energetikai számítással kerülnek igazolásra a „Benyújtandó és bemutatandó dokumentumok jelzáloghitel igénylés esetén” elnevezésű dokumentumban meghatározottak alapján.
A Zöld Kamatkedvezmény a „Kamatkedvezmény”, a „Kamatkedvezmény Plusz”, a „Kamatkedvezmény Extra” és a „Lakáshitel-kiváltó Kamatkedvezmény” elnevezésű kamatkedvezményekkel, valamint a „Kondíciós Lista A CIB Bank Zrt. partnerei által közvetített Ingatlanfedezetes Kölcsönökre vonatkozóan” elnevezésű kondíciós lista szerinti kedvezményekkel nem összevonható.
A meghirdetett kamat kedvezmények visszavonásig érvényesek!
Reprezentatív példák a kapcsolódó dokumentumok között találhatók meg.
A kölcsön visszafizetésének módja: az Adósnak havi tőkerészt és kamatrészt is tartalmazó, azonos összegű törlesztőrészleteket kell megfizetnie a Bank részére, a törlesztőrészleten belül a tőke és a kamat aránya változó (annuitásos törlesztés). Az Adós a futamidő végéig változatlan mértékű ügyleti kamatot köteles fizetni a Bank számára.
Banki hiteltermékekkel kapcsolatos további termékleírások, továbbá az összehasonlítást segítő alkalmazások a Magyar Nemzeti Bank honlapján találhatók.
https://www.mnb.hu/fogyasztovedelem/hitel-lizing
A CIB Bank felelős pénzintézetként javasolja, hogy döntését ne csak ezt a reklámcélú tájékoztatást olvasva hozza meg, informálódjon körültekintően!
A tájékoztatás nem teljes körű. A CIB Végig FIX Lakáskölcsönre vonatkozó részletes feltételeket a fogyasztók és egyéni vállalkozók részére szóló Általános Lakossági Üzletszabályzat, a fogyasztók részére szóló Ingatlanfedezettel biztosított hitel- és kölcsönszerződésekre vonatkozó Különös Üzletszabályzat, a CIB Végig FIX Ingatlanfedezetes Kölcsönökre vonatkozó Kondíciós Lista, valamint a vonatkozó ügyfél-tájékoztató tartalmazza, melyek megtalálhatóak a www.cib.hu oldalon és a CIB bankfiókokban. A Bank a hitelbírálat jogát fenntartja.