Általános információk ügyfeleink részére
A CIB Bank számára kiemelten fontos, hogy fizetési nehézséggel küzdő, valamint fizetési késedelembe esett ügyfeleink részére megfelelő tájékoztatást nyújtsunk, és közösen találjunk megoldást a helyzet rendezésére. Fizetési késedelem esetén ezért különböző csatornákon keresztül (postai úton, illetve megfelelő hozzájárulás esetén SMS-ben, telefonon vagy elektronikus úton is) megkereshetjük ügyfeleinket a kapcsolatteremtés, valamint a közös megoldáskeresés érdekében. Társaságunk megbízott útján, személyesen is felkeresheti ügyfeleit, a megbízott személyéről és elérhetőségeiről a felkeresést megelőzően postai úton tájékoztatjuk ügyfeleinket.
Kérjük ügyfeleinket, hogy minél hamarabb, lehetőség szerint a fizetési késedelem bekövetkezését megelőzően jelezzék, ha negatív változás áll be a fizetőképességükben, annak érdekében, hogy mielőbb megoldást találhassunk ügyfeleink számára.
Fizetéskönnyítési megoldásaink elérhetők akkor is, ha Ön már hátralékkal rendelkezik, illetve abban az esetben is, ha Ön eddig rendben fizette a törlesztőrészleteket, de fizetési nehézségekre számít.
Az egyeztetés során az eredeti szerződéses feltételek megtartására törekszünk, de kollégáink tájékoztatást nyújtanak egyéb fizetéskönnyítési és a szerződés átdolgozásával járó átstrukturálási lehetőségekről is.
Fontos, hogy fizetési nehézségekkel küzdő ügyfeleink társaságunkkal együttműködve találjanak megoldást a helyzet rendezésére. Ha a tartozások rendezésére nem kerül sor, az a kamatteher folyamatos növekedését vonja maga után – mivel a tartozás összegére a teljesítés napjáig társaságunk a szerződésre irányadó Kondíciós Lista szerint késedelmi kamatot számít fel –, illetve az végső soron a szerződés felmondásához vezethet. A szerződésre irányadó Kondíciós Listában ügyfeleink részletesen tájékozódhatnak a társaságunk által felszámítható kamat, késedelmi kamat, díj és egyéb költségek mértékéről. A szerződés felmondásával a szerződésből eredő követelés egy összegben esedékessé válik.
Megoldási lehetőségek
Amennyiben a törlesztőrészletek fizetése nehézséget okoz Önnek, a következő szerződésmódosítási (átütemezési) lehetőségeket szeretnénk a figyelmébe ajánlani.
Átmeneti, azaz szerződésmódosítással nem járó megoldásainkról itt tájékozódhat.
Ingatlanfedezettel
Ingatlanfedezet nélkül
Ingatlanfedezet nélküli hiteltermékek (személyi kölcsönök, folyószámlahitel-keretek, hitelkártyák, bevásárlókártyák) esetében: