• Nincs találat

Külföldre utazik? Van utasbiztosítása?

Akik külföldre készülnek, jó, ha az esetleges kellemetlen meglepetésekre is felkészülnek, és kötnek utasbiztosítást.

Utasbiztosítás - de kinek?

Azoknak, akik külföldi túrát terveznek, célszerű megfelelő biztosítási védelemről is gondoskodni, hiszen egy váratlan baleset a kellemetlenségeken túl súlyos anyagi következményekkel is járhat. A biztosítás kapcsolódhat egy-egy alkalomhoz, a külföldre gyakran indulóknak azonban érdemes fontolóra venniük olyan konstrukciót, amely egyetlen éves díjért korlátlan számú utazásra nyújt fedezetet.

Alapvetően a következő szolgáltatások tartozhatnak egy utasbiztosításhoz: betegségbiztosítás, balesetbiztosítás, poggyászbiztosítási, valamint asszisztenciaszolgáltatás. Utóbbi egyfajta „call center”, amelyet baj esetén a megadott telefonszámon tudunk elérni. Általános ügyekben és orvosi kérdésekben is segítséget kaphatunk így.

A balesetbiztosítási szolgáltatás keretében a biztosítók fedezik az orvosi ellátás költségét, illetve szükség esetén a hazaszállítást is.

Ha pedig autóval utazunk, akár abban is segítenek, hogy egy sofőr hazavezesse a gépkocsinkat, ha olyan balesetet szenvedünk, ami miatt ezt mi nem tudjuk megtenni.

A poggyászbiztosítás a csomagunk sérülése, ellopása, elvesztése miatti kárunk megtérítését biztosítja – ez kiterjed például a repülőtéren elvesző csomagokra is.

Fontos tudni, hogy az alapbiztosítások esetén az extrém sportok nem tartoznak a biztosítási eseményekbe, valamint, hogy az utazás előtt már fennálló betegségek külföldi kezelésére és a terhességgel kapcsolatos ellátásokra korlátozottan, vagy egyáltalán nem terjed ki a fedezet.

Természetesen van lehetőségünk pótdíj ellenében szinte mindenre biztosítást kötni, ezért érdemes utazás előtt alaposan átgondolni, mire lehet szükségünk a saját egyedi körülményeinknek megfelelően.

Hogyan válasszuk ki a nekünk valót?

Először is célszerű átgondolnunk, mit fogunk utazásunk során csinálni, mennyire egzotikus a helyszín, ahova utazunk, és ennek megfelelően felmérni a kockázatokat. Például az extrém sport vagy az egzotikus ételek okozta allergia vagy gyomorrontás esélye is lehet kockázati tényező, de teljesen más típusú védelemre van szükségünk egy városnézős kiránduláson.

Érdemes online kalkulátort is igénybe venni a tervezéskor, hiszen így gyorsan és egyszerűen össze tudjuk hasonlítani a különböző biztosítók ajánlatait, a különböző kiegészítő biztosítások árait, de segítenek azt is átgondolni, hogy pontosan milyen típusú védelemre van szükségünk.

Biztosítás a bankkártyán

A bankkártyánkhoz is kapcsolódhat akár automatikusan, akár opcionális, kiegészítő szolgáltatásként utasbiztosítási védelem. A bankkártyás megoldás előnye, hogy az utazásaink előtt nem szükséges külön utasbiztosítási szerződés megkötésével foglalkozni, hiszen a leggyakoribb káreseményekkel szemben megfelelő védelmet nyújt a bankkártyához kapcsolódó utasbiztosítás. Ugyanakkor érdemes meggyőződni arról, hogy az egyes fedezeti elemek pontosan mekkora összeghatárokra terjednek ki: ha ugyanis egzotikus utazási célpontot választunk, pihenés közben sportolunk, vagy hosszú időre utazunk el, érdemes lehet kiegészítő biztosítást kötni.

Ha valaki egy évben több alkalommal is külföldre látogat – amire az idei év számos hosszú hétvégéje remek lehetőséget kínál – ez a típusú utasbiztosítás igazán megéri, hiszen bizonyos bankkártyák mellé díjmentesen is járhat, míg mások mellé egyetlen éves díjért cserébe igényelhető, így jóval alacsonyabb költséggel jár, mintha minden egyes utaztás alkalmával külön biztosítást kötnénk.

Az, hogy a bankkártya mellé milyen biztosítási védelem jár, pénzügyi szolgáltatóként és kártyánként változik. A CIB Bank Gold bankkártyáihoz díjmentesen jár az utazási védelem, amelynek érvényessége a világ 186 országára terjed ki. 

Segíthetünk?

Hívja CIB24 telefonos ügyfélszolgálatunkat!

CIB24 menütérkép
(+36 1) 4 242 242
  • Befektetési tranzakciók és információk: munkanapokon 8:00-18:00
  • Meglévő hitel és lízing ügyintézés: hétfő 8:00-20:00, kedd-péntek 8:00-18:00 
  • Biztosítás kötés és információ: hétfő 8:00-20:00, kedd-péntek 8:00-18:00
  • Kereskedői kártyaelfogadás: 0-24 
  • Számlaügyintézés: 0-24
9. Bankkártya és e-csatorna tiltás, adathalászat
Automata kártyatiltás
9 1
Automata elektronikus csatorna tiltás
9 2
Ügyintéző kapcsolás
9 0
1. Azonosítás
Egyenleglekérdezés és számlainformáció
1 1
Regisztrációs kód igénylés és Digitális szolgáltatás
1 2
Megtakarítás és befektetés
1 3
Bankkártya aktiválás, kártyaügyintézés, mobilfizetés
1 4
Lízing
1 5
Hitelek
1 6
Biztosítás
1 7
2. Azonosítás nélkül
Bankkártya
2 1
Készpénzfelvétel bejelentés
2 2
Megtakarítás és befektetés
2 3
Digitális szolgátatások
2 4
Lízing
2 5
Hitel
2 6
Biztosítás
2 7
4. CIB termékkel nem rendelkező érdeklődők
Személyikölcsön, hitelkártya igénylés
4 1
Fedezetes hitelek
4 2
Új lakossági számla érdeklődés
4 3
Vállalati termékek
4 4