• Nincs találat

Körforgásos gazdaság

A pénzügyi ágazat a körforgásos gazdaságra történő átállás motorja

Filmünkből megtudható, hogyan segítjük elő az átállást

08/04/2021

A körforgásos gazdaságban a hagyományos vállalkozásoknak változtatniuk kell eddigi működési módjukon, ugyanakkor az új, fenntarthatóbb modell új lehetőségeket is teremt számukra.

Ez nem megy egyik napról a másikra, de a kis lépések radikális változásokhoz vezethetnek. Ha például az okostelefonokat akár csak egy évvel hosszabb élettartamra terveznénk, ennek a környezetre gyakorolt haszna megegyezne azzal, mintha egymillió autót kivonnánk a közúti forgalomból.

A körforgásos gazdaságra történő áttérés elképzelhetetlen lenne  a pénzügyi ágazat közreműködése nélkül. Az Intesa Sanpaolo segítséget nyújt a vállalkozásoknak a fenntarthatósági módszereik fejlesztéséhez. A bankcsoport az első számú stratégiai pénzügyi szolgáltató partnere a körforgásos gazdaság globális megvalósítása iránt elkötelezett Ellen MacArthur Alapítványnak.

Már létre is hoztunk egy 6 milliárd eurós alapot a körforgásos gazdaság támogatására. 2018 óta segítjük a körforgásos rendszerben működő vállalkozásokat ebből a hitelkeretből. Emellett egy díjnyertes fenntarthatósági kötvényt is kibocsátottunk.

Hogyan kell elképzelnünk az üzleti tevékenységet a körforgásos gazdaságban?

Az üzlet tisztább, versenyképesebb és rugalmasabb lesz. A termékek jelentős részét például újrahasznosított anyagokból lehet előállítani, ami azt jelenti, hogy kevesebb primer nyersanyagot kell majd kitermelni.

A vállalkozások ennek köszönhetően rugalmasabbá válnak, kevésbé függnek attól, hogy éppen mennyire elérhetők az egyes erőforrások. A kutatások szerint a körforgásos gazdaság jóvoltából az ipar 2030-ig 32 százalékkal, 2050-ig pedig 53 százalékkal csökkentheti az elsődleges nyersanyagok, például a fémek és vegyi anyagok felhasználását.

A már meglévő alternatív üzleti modellek – mint amilyen például a használatalapú fizetés – általánosan elfogadottá válnak, és újabbak is megjelennek. A pénzügyi szektor támogatásával teljesen új gazdasági ágazatok indulnak fejlődésnek. Az Intesa Sanpaolo nemrégiben bejelentette, hogy 1 milliárd euróval bővíti a körforgásos gazdaságot finanszírozó alapját, így összesen 6 milliárd euró áll a körforgásos működésre áttérni kívánó vállalkozások rendelkezésére. Bármilyen méretű vállalkozás pályázhat az alapból biztosított finanszírozásra és a körforgásos gazdaságot szolgáló fejlesztésekhez kínált, kedvező kamatú forrásokra.

A körforgásos gazdaság kedvező változásokat hoz. 2030-ra az európai háztartások rendelkezésre álló jövedelme akár 11 százalékponttal is emelkedhet, ha a körforgásos modell alkalmazása mellett döntünk. A körforgásos rendszerre átálló vállalkozások összesített megtakarítása elérheti az évi 600 milliárd eurót.

Filmünkből többet is megtudhat arról, hogy a pénzügyi ágazat hogyan segíti a körforgásos gazdaság megvalósulását.

Hivatkozások a filmekből:

A környezetre gyakorolt kedvező hatás megegyezne azzal, mintha egymillió autót kivonnánk a közúti forgalomból
EEB (2019) A Coolproducts jelzésű termékek nem teszik tönkre a Földet – teljes jelentés.
www.eeb.org/coolproducts-report, 15. o.
A körforgásos rendszerre átálló vállalkozások összesített megtakarítása 2030-ra elérheti az évi 600 milliárd eurót.
https://www.mckinsey.com/business-functions/sustainability/our-insights/mapping-the-benefits-of-a-circular-economy
Az ipar 2030-ig 32 százalékkal, 2050-ig pedig 53 százalékkal csökkentheti az elsődleges anyagok, például a fémek és vegyi anyagok felhasználását
https://www.ellenmacarthurfoundation.org/assets/downloads/publications/TCE_Ellen-MacArthur-Foundation_26-Nov-2015.pdf p13
2030-ra az európai háztartások rendelkezésre álló jövedelme akár 11 százalékponttal is emelkedhet, ha a körforgásos modell alkalmazása mellett döntünk.
https://www.mckinsey.com/~/media/McKinsey/Business%20Functions/Sustainability/Our%20Insights/Growth%20within%20A%20circular%20economy%20vision%20for%20a%20competitive%20Europe/Growth_Within.pdf p14

Ossza meg barátaival

További tartalmak

Biogazdaság: gondolatok a fenntarthatóságról
Stefano Del Punta: a változás bajnoka, a jövő építője
Tervezzünk okos városokat
Segíthetünk?

Hívja CIB24 telefonos ügyfélszolgálatunkat!

CIB24 menütérkép
(+36 1) 4 242 242
  • Befektetési tranzakciók és információk: munkanapokon 8:00-18:00
  • Meglévő hitel és lízing ügyintézés: hétfő 8:00-20:00, kedd-péntek 8:00-18:00 
  • Biztosítás kötés és információ: hétfő 8:00-20:00, kedd-péntek 8:00-18:00
  • Kereskedői kártyaelfogadás: 0-24 
  • Számlaügyintézés: 0-24
9. Bankkártya és e-csatorna tiltás, adathalászat
Automata kártyatiltás
9 1
Automata elektronikus csatorna tiltás
9 2
Ügyintéző kapcsolás
9 0
1. Azonosítás
Egyenleglekérdezés és számlainformáció
1 1
Regisztrációs kód igénylés és Digitális szolgáltatás
1 2
Megtakarítás és befektetés
1 3
Bankkártya aktiválás, kártyaügyintézés, mobilfizetés
1 4
Lízing
1 5
Hitelek
1 6
Biztosítás
1 7
2. Azonosítás nélkül
Bankkártya
2 1
Készpénzfelvétel bejelentés
2 2
Megtakarítás és befektetés
2 3
Digitális szolgátatások
2 4
Lízing
2 5
Hitel
2 6
Biztosítás
2 7
4. CIB termékkel nem rendelkező érdeklődők
Személyikölcsön, hitelkártya igénylés
4 1
Fedezetes hitelek
4 2
Új lakossági számla érdeklődés
4 3
Vállalati termékek
4 4