• Nincs találat
Elkötelezettség a művészet iránt

Caravaggio Ursulája Londonba érkezik

Intesa Sanpaolo kölcsönadta a nagy művész utolsó alkotását - gyűjteményének legfontosabb darabját - a Nemzeti Galériának, Velázquez két korai festményéért cserébe.

19/06/2024

A londoni Nemzeti Galléria Az utolsó Caravaggio című kiállítással ünnepli a kétszázadik évfordulóját, amely új kiállítást a barokk mester utolsó képének szenteltek.

A széles körben elismert Szent Ursula mártíromsága című mestermű az Intesa Sanpaolo, Olaszország legnagyobb bankjának gyűjteményéből került kölcsönzésre. A szorosan kivágott, klausztrofóbiás kompozíció hangsúlyos chiaroscuroval (az árnyék és a fény játékával) ábrázolja Ursula, a brit keresztény hercegnő középkori legendájának egyik kulcsmomentumát.

Úgy tartják, hogy Ursula 11 000 szűz zarándoklatát vezette Rómába, majd visszatérésekor egy pogány hun horda vezetője gyilkolta meg, miután megtagadta a házasságot a férfival. Caravaggio a hunok halálos nyilával átdöfött nőt örökítette meg, amint tehetetlenül néz le megsebzett mellére.

"Ez a festmény mélyen megindító és tragikus hangvételű" - mondta Gabriele Finaldi, a Nemzeti Galéria igazgatója. "Mintha a művész gyötrelmeit, zaklatott lelkiállapotát és mélységes szorongását tükrözné, mikor Nápoly elhagyására és Rómába való visszatérésére készült."

Hiszünk abban, hogy a társadalom a gazdasági gyarapodás mellett a kulturális gazdagodással is fejleszthető, és büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk ennek a művészet két nagy mesterét érintő cserének" - mondta Michele Coppola, az Intesa Sanpaolo művészeti, kulturális és örökségvédelmi igazgatója és a Gallerie d'Italia főigazgatója.

Önéletrajzi előérzet

Magyarázatul: Caravaggio 1610 májusában festette a Szent Ursula mártíromságát Nápolyban. Ekkor már négy éve szökésben volt, mivel Rómában halálos ítélet várta, mert egy riválisát, Ranuccio Tomassonit kardvívás közben meggyilkolta. Menekülése Nápolyba, Máltára és Szicíliába vitte, majd ismét visszatért Nápolyba. A művész utolsó festményét ebből a városból küldték el a megbízónak, Marcantonio Doria genovai nemesnek május 27-én.

Nagyjából ugyanekkor értesült barátaitól is, hogy pápai kegyelmet kaphat Tomassoni meggyilkolása miatt. Július elején hajóval Rómába indult - csakhogy a tűző nyári nap alatt megbetegedett. Giovanni Pietro Bellori életrajzíró szerint Caravaggiót "július 18-án Porto Ercole tengerparti városban rosszindulatú láz ragadta el, amely néhány nap alatt végzett vele". A férfi 38 éves volt.

A Mártíromság önéletrajzi olvasata Ursula halálát a művész saját halálának előérzeteként értelmezheti. Ez alapján a hun főnök dühöt és megbánást ötvöző arckifejezése talán azt az érzelmi skálát tükrözi, amelyet Caravaggio Tomassoni meggyilkolása után érezhetett.

Három másik alak is megjelenik a képen: jobb oldalon egy páncélos katona, aki kezét Ursula karjára teszi; a hercegnő mögött egy férfi (akinek arca feltűnően hasonlít Caravaggio arcára), aki nyakát behúzza, hogy jobban lásson; és a harmadik férfi pedig kezét az íjász és a célpont közé rakja, de már túl későn, ahhoz hogy közbelépjen.

Egyetlen intenzív pillanat

Ursula története régóta népszerű volt a művészek körében. A leggyakrabban ábrázolt epizód azonban a hunok 11 000 társának lemészárlása volt, egy tömegjelenet fényes nappal. Caravaggio ezzel szemben egy intenzív, egyetlen, szinte sötétben játszódó erőszakos pillanatot mutat be, filmrendezőre emlékeztető módon. (Martin Scorsese egyébként bevallott rajongója a művésznek, és olyan filmeknél említi őt, mint az Aljas utcák és a Taxisofőr.)

Az Utolsó Caravaggio egy egytermes kiállítás. Két festményt mutat be: A Szent Ursula mártíromsága és egy másik, Caravaggio pályafutásának végén készült művet; Salome megkapja Keresztelő János fejét (1609-10). Ez utóbbi a Nemzeti Galéria tulajdonában van.

Az Ursula-kép az Intesa Sanpaolo által működtetett nápolyi múzeumban, a Gallerie d'Italia - Napoliban található. Ez egy találó otthon, tekintve, hogy a vásznat négy évszázaddal ezelőtt ugyanebben a városban festették. A Via Toledo utca, amelyen a múzeum található, egy olyan történelmi főútvonal, amelyet Caravaggio is jól ismerhetett.

Kulturális eszmecsere

"A bank gyűjteményében található 35 000 műalkotás közül ez a legfontosabb" - mondta Michele Coppola, az Intesa Sanpaolo művészeti, kulturális és örökségi igazgatója és a Gallerie d'Italia vezérigazgatója.

"Nagy öröm számunkra, hogy Londonba hozhatjuk A Szent Ursula mártíromságát.”

"A Nemzeti Galéria döntése arról, hogy a kétszázadik évfordulóját a mi Caravaggiónkkal szeretné ünnepelni, egyértelműen bizonyítja az Intesa Sanpaolo elkötelezettségét és elismertségét a kultúra jelentős szereplőjeként - nem csak Olaszországban, hanem nemzetközileg is."

A kölcsönösség szellemében a Gallerie d'Italia - Napoli pedig Diego Velázquez két korai festményét kapta kölcsön a Nemzeti Gallériától. A Szeplőtelen fogantatás és az Evangélista Szent János a Patmosz szigetén című alkotások abban a teremben lesznek láthatóak, ahol A mártíromság szokásosan található.

„Az Intesa Sanpaolónál hiszünk abban, hogy a társadalom a gazdasági gyarapodás mellett a kulturális gazdagodással is fejleszthető" - mondja Coppola – „és büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk ennek a művészet két nagy mesterét érintő cserének.”

Az utolsó Caravaggio 2024. július 21-ig látható a londoni Nemzeti Gallériában.

nationalgallery.org.uk

Ossza meg barátaival

További tartalmak

Biogazdaság: gondolatok a fenntarthatóságról
Stefano Del Punta: a változás bajnoka, a jövő építője
Tervezzünk okos városokat
Segíthetünk?

Hívja CIB24 telefonos ügyfélszolgálatunkat!

CIB24 menütérkép
(+36 1) 4 242 242
  • Befektetési tranzakciók és információk: munkanapokon 8:00-18:00
  • Meglévő hitel és lízing ügyintézés: hétfő 8:00-20:00, kedd-péntek 8:00-18:00 
  • Biztosítás kötés és információ: hétfő 8:00-20:00, kedd-péntek 8:00-18:00
  • Kereskedői kártyaelfogadás: 0-24 
  • Számlaügyintézés: 0-24
9. Bankkártya és e-csatorna tiltás, adathalászat
Automata kártyatiltás
9 1
Automata elektronikus csatorna tiltás
9 2
Ügyintéző kapcsolás
9 0
1. Azonosítás
Egyenleglekérdezés és számlainformáció
1 1
Regisztrációs kód igénylés és Digitális szolgáltatás
1 2
Megtakarítás és befektetés
1 3
Bankkártya aktiválás, kártyaügyintézés, mobilfizetés
1 4
Lízing
1 5
Hitelek
1 6
Biztosítás
1 7
2. Azonosítás nélkül
Bankkártya
2 1
Készpénzfelvétel bejelentés
2 2
Megtakarítás és befektetés
2 3
Digitális szolgátatások
2 4
Lízing
2 5
Hitel
2 6
Biztosítás
2 7
4. CIB termékkel nem rendelkező érdeklődők
Személyikölcsön, hitelkártya igénylés
4 1
Fedezetes hitelek
4 2
Új lakossági számla érdeklődés
4 3
Vállalati termékek
4 4