• Nincs találat

New York

Nemzetközi jelenlét

Az Intesa Sanpaolo New York-i központja az amerikai vállalkozói szféra szolgálatában

A bankcsoport készen áll arra, hogy segítse nagyvállalati ügyfeleit az amerikai kontinensen újra növekedési pályára állni a járvány után.

16/10/2020

A lezárás után lassan újraéled az Egyesült Államok gazdasága, és az Intesa Sanpaolo eltökélt szándéka, hogy termékei és szolgáltatásai széles választékával segítsen nagyvállalati ügyfeleinek boldogulni a megváltozott világban.
„Továbbra is támogatni szeretnénk az amerikai vállalkozói szférát” – mondta el Baiocchi Di Silvestri ügyvezető igazgató és a csoport New York-i központjának igazgatója.
„Rövid lejáratú hitelekkel segítjük ügyfeleinket azokban a dolgokban, amelyek mindennél magyobb hangsúlyt kapnak a jelenlegi példátlan körülmények között. A gazdasági talpraállás nem képzelhető el az ellátási lánc és a forgótőke finanszírozása nélkül” – állítja Silvestri.
A bankcsoport legnagyobb különálló nemzetközi fióktelepeként a New York-i iroda az amerikai kontinens központjaként működik: az általa megcélzott nagy kapitalizációjú nagyvállalati ügyfelek a Fortune magazin 500-as listájáról, valamint a legnagyobb latin-amerikai cégek közül kerülnek ki. Olyan neveket sorolhatunk ide, mint az AT&T, a General Motors, a Cargill, az Exxon, a Petrobras, az América Móvil és a Cemex.
A New York-i központ portfóliójában egyesült államokbeli és latin-amerikai bankokat és más pénzügyi intézményeket, például magántőke- és infrastrukturális alapokat is találunk. Egy külön erre a célra létrehozott csapat segíti az olyan olasz vállalatok amerikai leányvállalatait, amelyeknek Olaszországban az Intesa Sanpaolo IMI vállalati és befektetési banki üzletága vagy a Banca dei Territori üzletág nyújt banki szolgáltatásokat.
Az Intesa Sanpaolo New York-i központja intézményi és nagyvállalati ügyfeleknek nyújt banki szolgáltatásokat, ezen belül rulírozó hiteleket, valamint rövid és hosszú távú hitelkereteket. A szindikálás mellett a fióktelep aktívan tevékenykedik olyan szakterületeken, mint a kereskedelmi és strukturált finanszírozás (projekt- és felvásárlás-finanszírozás).
Az IMI CIB bróker-kereskedői csoportjain keresztül adósság- és részvénytőkepiaci termékeket, valamint pénzügyi kockázatkezelési megoldásokat kínál vállalatoknak.
A központ összesen mintegy 34 milliárd euró hitelkeret-állománnyal rendelkezik (ebből 14,5 milliárd eurót tesz ki az igénybe vett hitelkeret), és az IMI vállalati és befektetési banki üzletág szélesebb körű nemzetközi tervével összhangban további növekedésre törekszik. A központ 175 szakembert foglalkoztat, akik 20 különböző nemzetiséget képviselnek.
„Nagyon büszke vagyok erre” – állítja Baiocchi Di Silvestri, aki 2019 elején vette át a fióktelep vezetését, a Citibanknál, a Barclaysnál és 2011 óta az Intesa Sanpaolónál szerzett több mint 20 éves befektetési banki tapasztalatával.
„Hiszem, hogy a siker kulcsa a sokszínűségben, a kultúrák és hátterek sokféleségében rejlik” – teszi hozzá.
„Teljesen általános és szabványos ternékválasztékot kínálunk, de szakértőink jóvoltából módunkban áll ügyfeleinknek személyre szabott megoldásokat ajánlani, termékeinket egyedi igényeikhez igazítani.”

"Szakértőink jóvoltából módunkban áll ügyfeleinknek személyre szabott megoldásokat ajánlani, termékeinket egyedi igényeikhez igazítani"

Nicola Baiocchi Di Silvestri ügyvezető igazgató és az Intesa Sanpaolo New York-i központjának igazgatója

A járvány gazdasági hatásai
Az Egyesült Államokban a főbb gazdasági mutatók a nagy gazdasági világválság óta nem látott mélypontot értek el a második negyedévben, mivel számos állam zárlatot rendelt el a vírus terjedésének megfékezése érdekében.
A bruttó hazai termék 32 százalékkal esett vissza az előző negyedévhez képest. Közel 20 millió munkahely szűnt meg, a munkanélküliségi ráta pedig megközelítette a 15 százalékot, amire még nem volt példa. Mindezt tetézte a halálos áldozatok jelentős száma, amely meghaladta a 210 000-et.
A gazdasági ágazatok többségét – köztük az építőipart, az infrastruktúrát, a kiskereskedelmet és a divatipart, a szabadidő- és autóipart, valamint az ipari ágazatot – súlyosan érintette a járvány.
„A felsorolt ágazatok többségében vannak ügyfeleink, őket ágazatspecifikus szemléleten és szakértelmen alapuló fedezeti banki szolgáltatásokkal látjuk el. A világjárvány első hónapjaiban arra törekedtünk, hogy segítséget nyújtsunk nekik, és megoldást kínáljunk pénzügyi igényeikre” – mondja Baiocchi Di Silvestri.

A fellendülés első jelei a gyógyszeriparban, a távközlésben és az energetikában
Hét hónappal azután, hogy az Egészségügyi Világszervezet a COVID-19-et globális egészségügyi válsággá nyilvánította, az Amerikai Egyesült Államok gazdasága újra a fellendülés jeleit mutatja. A háztartások kiadásai a kormány gazdaságélénkítő csomagjának köszönhetően emelkedésnek indultak. A szövetségi gazdaságélénkítő csomag keretében rendelkezésre bocsátott 4 billió dollárból majdnem 1 billió dollár jutott a családoknak.
„Fokozatos fellendülésre számítok. Az Intesa Sanpaolo előrejelzése szerint az Egyesült Államok GDP-je év végéig 4 százalékkal esik vissza. De ettől függetlenül akár 3,7 százalékos fellendülésre számítunk 2021-ben” – jelentette ki Baiocchi Di Silvestri.
A fellendülés ígéretes jelei közül a lakásépítési ágazatot emelte ki, amely várhatóan 0,5 százalékkal nő az év végén. Ez az ágazat 2021 zárásakor 3 százalék körüli növekedést mutathat.
„Három olyan ágazatot különíthetünk el, amely fellendülőben van, sőt növekszik, és további erőfeszítéseinket ezekre összpontosítjuk: ezek a gyógyszeripar, a távközlés és média, valamint az energetika” – mondta el Baiocchi Di Silvestri. „A világjárvány idején általánosan elfogadottá vált az otthonról történő munkavégzés és a virtuális tanulás, márpedig ezek erős adatközpontokat, hálózatokat és tartalmakat igényelnek. Jelentős fejlődést látok ebben az ágazatban.”
Az energetikai ágazat várhatóan jól profitál a vállalategyesítésekből és a környezetvédelmi célok által vezérelt új beruházásokból. Ezt illetően az Intesa Sanpaolo a zöld és a körforgásos gazdaság finanszírozásában – beleértve a kötvényeket és a hiteleket is – szerzett szakértelmének köszönhetően meghatározó szerepet tölthet be.
Az Egyesült Államokban sürgős szükség van az elöregedő infrastruktúra – a repülőterek, kikötők, gátak és utak – korszerűsítésére, márpedig ez az infrastrukturális ágazat fellendülésének kedvez, különösen, ha a szövetségi kormány a foglalkoztatás növelését célzó újabb ösztönzőcsomaggal áll elő.

Gátló tényezőkkel is számolnunk kell

A gazdasági fellendülés látható jelei ellenére Baiocchi Di Silvestri arra int, hogy bizonyos tényezők akadályai lehetnek a gyors talpraállásnak.
A járvány még súlyosbodhat, és a terjedés megfékezéséhez újabb helyi lezárásokra lehet szükség. Az állami támogatások fokozatos megszüntetése hatással lehet a háztartások kiadásaira és visszafoghatja a mostanáig a fogyasztásra épülő fellendülést.
A piacok és a volatilitás szempontjából a legnagyobb kockázatot azonban továbbra is az amerikai elnökválasztás jelenti, különösen, ha az eredményét vitatják majd.
„Emiatt tovább tarthat a bizonytalanság, és hatással lehet a piacokra, valamint a vállalkozások hajlandóságára, hogy újra beruházásokba fogjanak, holott az minden tartós fellendülés hajtóereje” – figyelmeztet Baiocchi Di Silvestri.
„Vállalati megoldásokra szakosodott munkatársaink olyan fedezeti konstrukciókkal állnak ügyfeleink rendelkezésére, amelyek segítségével azok piaci volatilitás közepette is megőrizhetik stabil pénzügyi helyzetüket, és fenntarthatják teljesítményüket.”
A New York-i központ továbbra is készen áll arra, hogy segítse ügyfeleit, tette még hozzá Silvestri.

Ossza meg barátaival

További tartalmak

Biogazdaság: gondolatok a fenntarthatóságról
Stefano Del Punta: a változás bajnoka, a jövő építője
Tervezzünk okos városokat
Segíthetünk?

Hívja CIB24 telefonos ügyfélszolgálatunkat!

CIB24 menütérkép
(+36 1) 4 242 242
  • Befektetési tranzakciók és információk: munkanapokon 8:00-18:00
  • Meglévő hitel és lízing ügyintézés: hétfő 8:00-20:00, kedd-péntek 8:00-18:00 
  • Biztosítás kötés és információ: hétfő 8:00-20:00, kedd-péntek 8:00-18:00
  • Kereskedői kártyaelfogadás: 0-24 
  • Számlaügyintézés: 0-24
9. Bankkártya és e-csatorna tiltás, adathalászat
Automata kártyatiltás
9 1
Automata elektronikus csatorna tiltás
9 2
Ügyintéző kapcsolás
9 0
1. Azonosítás
Egyenleglekérdezés és számlainformáció
1 1
Regisztrációs kód igénylés és Digitális szolgáltatás
1 2
Megtakarítás és befektetés
1 3
Bankkártya aktiválás, kártyaügyintézés, mobilfizetés
1 4
Lízing
1 5
Hitelek
1 6
Biztosítás
1 7
2. Azonosítás nélkül
Bankkártya
2 1
Készpénzfelvétel bejelentés
2 2
Megtakarítás és befektetés
2 3
Digitális szolgátatások
2 4
Lízing
2 5
Hitel
2 6
Biztosítás
2 7
4. CIB termékkel nem rendelkező érdeklődők
Személyikölcsön, hitelkártya igénylés
4 1
Fedezetes hitelek
4 2
Új lakossági számla érdeklődés
4 3
Vállalati termékek
4 4