• Nincs találat

Fenntarthatósági oldalak

A közösség támogatása

A pénzügyi nyereségesség mellett az is fontos, hogy a bank eleget tegyen a társadalom iránti felelősségének. Minimalizálja a társadalmi és környezeti kockázatokat mind stabilitása, mind a növekedési stratégia teljes mértékű támogatása érdekében, és pozitív hatás kiváltására törekedjen a közösség és környezet javára. A felelős működés a bank külső kapcsolataira, és a társadalomban betöltött szerepére is kiterjed. 

A CIB Bank felelős vállalatként arra törekszik, hogy ügyfelei, munkatársai és partnerei mellett a társadalom egésze iránti felelősségét is kézzelfoghatóvá tegye. A Bank számára elengedhetetlen, hogy a felmerült konkrét szükségletekre gyorsan tudjon reagálni, és valódi segítséget nyújtson a közösségnek.

Törökországi földrengés

2023 év elején rendkívül súlyos földrengés súlytotta Törökországot. A földrengés-sorozat túlélőinek megsegítésére a bank ügyfelei körében adománygyűjtést indított. A gyors segítségnyújtás megkönnyítése érdekében a CIBBank Mobilalkalmazás nyitóképernyőjéről közvetlenül indítva lehetett támogatást küldeni a túlélők segélyezésében részt vevő Magyar Református Szeretetszolgálatnak, akivel korábban már a szomszédunkban zajló háború kitörése után is együttműködött a bank.

Koronázatlan hősök és állatvédelem 

2020-ban a pandémia időszaka alatt indult el a Koronázatlan Hősök kezdeményezés, melynek keretében olyan civil szervezeteket támogatott a Bank, melyek a járványidőszak alatt önzetlenül segítettek többek között időseknek, tanároknak, orvosoknak és támogatásra szoruló embertársaiknak. A program a járvány lecsengése után is folytatódott, és rendhagyó módon 2023-ban összekötötte a Bank ezt a kezdeményezést a 2019. óta minden évben megszervezett ügyfél-elégedettségi akciójával. 

A Bank a kampány keretein belül 2023-ban a bicskei Kutyaovi Állatvédő Egyesülettel működött együtt, akik azon felül, hogy otthont adnak az arra rászoruló kutyáknak, fontos célként tűzték ki a társadalmi érzékenyítést és edukációt is a témában. Az egyesület rendszeresen tart iskoláknak és cégeknek egyaránt különböző programokat, amikor el lehet látogatni a menhelyre, találkozni lehet a kutyákkal és a menhely vezetőjével, valamint az önkéntesekkel – ezen alkalmakon sokat beszélgetnek a gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt az állatvédelem, a helyes állattartás és az örökbefogadás fontosságáról. Nagy probléma továbbá az országban az állatok ivartalanításával kapcsolatos edukáció hiánya, ezért a Kutyaovi vezetőjének van egy folyamatos felajánlása a bicskei lakosok számára, amely segítségével megoszt hasznos információkat az ivartalanításról, és a műtét anyagi terheit is átvállalja a lakosságtól. Mindezek mellett a munkájuk a jelenlegi megterhelő gazdasági környezetben kiemelten fontos: sok kutya azért kerül menhelyre gazdától, mert a gazda a megváltozott életkörülményei miatt nem tud felelősséget vállalni a kutyáért, és emiatt az örökbefogadási hajlandóság is csökkent.

Az egyesület 1.000.000 Ft támogatást is kapott, az anyagi támogatás és együttműködés mellet a Bank minden esetben kommunikációs támogatást is nyújt a szervezeteknek azért, hogy a mindennapjaikat bemutatva arra ösztönzze az embereket, hogy ők is segítsék a bemutatott szervezetet vagy közösségi kezdeményezést. Mindezek mellett a bank munkatársai tárgyi adományokkal segítették a menhelyet. 
 
JótettBank – Banki Véradók Hete

A Magyar Bankszövetség Jótett Bank Banki Véreadók hete kezdeményezéshez immár negyedik alkalommal 2023-ban is  csatlakozott a bank, és székházában ismét helyet adott az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt közreműködésével lebonyolított véradásnak, amin 112 banki munkatárs vett részt önkéntes véradóként (2022: 65).

Magyar Élelmiszerbank Egyesület

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület országos élelmiszergyűjtési hétvégéje olyan karitatív együttműködésre ad módot, mely üzleti érdektől mentesen lehetőséget biztosít munkatársaink bevonására, és maradéktalanul eleget tesz a CIB Csoport felelősségvállalási elveinek. A CIB Bank kollégái közül 31-en, 2023. november végén önkéntesként vettek részt a Magyar Élelmiszerbank Egyesület élelmiszergyűjtési hétvégéjén (2022: 36). Összesen 23.950  kg élelmiszert gyűjtöttek azokban az üzletekben, ahol a CIB önkéntesei is segítettek az élelmiszergyűjtésben (2022: 21.602).

A közösségnek nyújtott támogatás 2023-ban

2023-ban a közösségnek nyújtott teljes pénzbeli hozzájárulás 36.450.000 Ft volt (2022: 19.350.000 Ft).

A fő cselekvési terület, amelyen 2023-ban pénzbeli hozzájárulások történtek: a szociális szférát 26.000.000 forint (2022: 13.000.000 Ft) edukációs és kulturális célokat 7 500 000; Ft, környezetvédelmi célokat pedig 1.950.000 Ft értékben támogattuk A korábbi évekhez képest az egészségügy támogatása helyett 2023-ban a szociális és megélhetési fókuszú civil ügyek, az edukáció és a környezetvédelem támogatása került a fókuszba. 

A 2023-as év folyamán a CIB Csoport 17.500.000 forint értékben nyújtott adományt a közösségnek. (2022: 6.350.000 Ft)

Segíthetünk?

Hívja CIB24 telefonos ügyfélszolgálatunkat!

CIB24 menütérkép
(+36 1) 4 242 242
  • Befektetési tranzakciók és információk: munkanapokon 8:00-18:00
  • Meglévő hitel és lízing ügyintézés: hétfő 8:00-20:00, kedd-péntek 8:00-18:00 
  • Biztosítás kötés és információ: hétfő 8:00-20:00, kedd-péntek 8:00-18:00
  • Kereskedői kártyaelfogadás: 0-24 
  • Számlaügyintézés: 0-24
9. Bankkártya és e-csatorna tiltás, adathalászat
Automata kártyatiltás
9 1
Automata elektronikus csatorna tiltás
9 2
Ügyintéző kapcsolás
9 0
1. Azonosítás
Egyenleglekérdezés és számlainformáció
1 1
Regisztrációs kód igénylés és Digitális szolgáltatás
1 2
Megtakarítás és befektetés
1 3
Bankkártya aktiválás, kártyaügyintézés, mobilfizetés
1 4
Lízing
1 5
Hitelek
1 6
Biztosítás
1 7
2. Azonosítás nélkül
Bankkártya
2 1
Készpénzfelvétel bejelentés
2 2
Megtakarítás és befektetés
2 3
Digitális szolgátatások
2 4
Lízing
2 5
Hitel
2 6
Biztosítás
2 7
4. CIB termékkel nem rendelkező érdeklődők
Személyikölcsön, hitelkártya igénylés
4 1
Fedezetes hitelek
4 2
Új lakossági számla érdeklődés
4 3
Vállalati termékek
4 4